Hozzávalók
- 1 kg Hasáb
- 1 kg Darált marhahús
- 1 egész Darált csirkemell filé
- 200 gr Rizs
- 1 db Vöröshagyma
- 1 szál Füstölt kolbász
- 1 evőkanál Só
- 1 evőkanál Vegeta
- 4 evőkanál Pirospaprika (őrölt)
- 1 csipetnyi Feketebors (őrölt)
- 4 evőkanál Étolaj
- 3 evőkanál Búzaliszt (BL55)
Mennyiség: személy
Elkészítés
- A savanyú káposztának a torzsáját mélyen ki kell vágni és hideg vízben meg kell mosni.
- A töltelékhez hozzá kell adni a darált marhahúst, csirkemellét ledarálva, apróra vágott vöröshagymát, karikákra szeletelt füstölt kolbászt, rizst és végül ízlés szerint befűszerezzük, sóval, borssal, vegetával és őrölt piros paprikával. Ha kell többször is megkóstoljuk nehogy a végén befűszerezzük.
- Amikor meglett a töltelék gombócokra formáljuk, megtöltjük a savanyúkáposzta levelét és összehajtjuk. Egy nagy lábosba tesszük a szármákat, majd vízzel felöntjük, hogy ellepje a szármák tetejét.
- Közepes lángon főzzük 2-2.5 óráig míg a hús meg nem fől. Kis vízet öntünk a főzés közben, hogy a leve el ne párologjon. A végén egy kis lábosba teszünk 4 evőkanál olajat 3 evőkanál lisztet és hadjuk, hogy piruljon 1-2 percig, közben keverni kell, hogy le ne égjen majd levesszük a lábost és beleöntünk 3 evőkanál piros paprikát. Miután kész lett a rántást ráöntjük a szármára. Tejföllel tálalhatjuk.